Nagyot nyújtózik a kanapén, ez az ő helye, lehetne kényelmesebb is, de nem panaszkodik. Felkel és az erkélyajtóhoz siet. Sok ismerőse van a környéken, barátok és ősi ellenségek. A szemlélődést nesz zavarja meg. Végre - gondolja magában és örömtáncot lejt, ahogy meglátja Borót. A lány próbálja kikerülni, kótyagosan indul a fürdőszoba felé, de nem ússza meg egy gyengéd simogatás nélkül.
Visszarohan az erkélyajtóhoz, jól sejtette, amikor Boró felébred, megjelenik a barna kutya. Éktelen ugatásba kezd, bár tudja, ezzel felkelti az egész házat. Magában jót mosolyog, - úgy kell nektek, akinek nincs állata, az ne is aludjon. Micsoda dolog, hogy nem gondoskodnak egy négylábúról. Rólunk, akik naponta sokat teszünk a kétlábúak fejlődéséért, szociálisan érzékenyítjük, felelős gondolkodóvá neveljük őket, sőt még a napi mozgásukat is biztosítjuk. Gazdája kijön a fürdőszobából, és csendre inti. Farok csóválva közelít hozzá, szereti nagyon, de azért jól esik a lelkének, ha bosszanthatja. Ma azonban nem szabad… Zokni, a kisméretű, de nagyhangú négylábú, vendégségbe készül barátnőjéhez, Millihez. Ő igazi csaj, kényes, riszálja a farát, nem bújik az ágy alá, sőt még a kanapén sem ugrál. Ugatni is csak akkor szokott, ha Zokni felbosszantja. Menjünk már, sertepertél a gazdi körül, de ő még leül a foteljébe, issza azt a fekete löttyöt.
Nem értem, miért kell ennyit teketóriázni – morog zokni. - Én már felkeltem, ugattam, kedveskedtem, ő meg csak bámul maga elé. Bezzeg az a villogó, szörnyű hangokat hallató, egy marékban elférő beszélő doboz, már a kezében van. Azt tudja simogatni, helyettem is…
Menjünk már Millihez! Annyi mindenről kell beszéljek vele. Jajj, ha most azon a telefonnak nevezett szörnyűségen lemondja a talákozót, én széttépem a teniszlabdát. Jól van, csak bátyussal csacsog. Nekem az is van, Lakli, így hívom. Olyan magas, alig látom a szemét, de amikor felvesz, az csuda dolog. Még a rottweiler is csupán uszkárnak látszik felülről. Bár ne is emlegessük azt az ebet, átharapta a nyakam, állítólag le akarta olvasni a chipemet. Majdnem elmentem a felhők fölé, ahol a nagypapa lakik. Lakli vitt el egy kedves nőstény dokihoz. Nagyon tetszett neki a lány, finom volt az illata, mi tagadás. Jó testvérhez illően, kicsit nyüszítettem műtét után, így maradhattunk még és Lakli szaglászhatta.
Megérkeztünk. Milli szalad elénk:” helló Öreglány”. Majd jól elveszem a sípoló malacát, eldugom, aztán nyafoghat. Persze, én majd mit sem értek az egészből…
Hiszti után bevackolunk Millivel a radiátor alá és pletyizünk. Kíváncsi vagyok a véleményére: van egy csodás golden a parkban. Oh, hogy annak micsoda selymes a szőre, csodás barna a szeme, és az illata… Valahányszor meglátom, elalélok. Nagyobb nálam legalább két számmal, nem tudom, mit tegyek. Megszólítsam, remélhetek? Milli bambán néz rám. Idegesít, mikor így néz. Végül megszólal: - minden a kémián múlik, ennyi idősen ezt már tudhatnád. Menj oda, vigyél neki egy botot, ha felveszi, minden rendben. Ennyire mulya vagy Zokni? - A tanácsodat kértem, nem a kritikát, ehhez nagyon értesz. - Akkor ne kérdezz! Ismét megsértődött, nőből van. De okos, kipróbálom ezt a botos dolgot.
Hazaértünk, irány a park. Ott van Ő, gyorsan ide egy botot. Ah, ez nem jó, túl göcsörtös, ez korhadt. Na, ez igazi viszem is. Jó ötlet ez? Lehet, kinevet, vagy csak egyszerűen elfordul. „Szia Goldi, ezt neked hoztam” . Mosolyog! Mellső kábait előre tolja, nyújtózik, játszani hív. Nyertem! Futkosunk a parkban, csoda ez a nő. Millinek igaza volt, legközelebb nem bosszantom a malaccal. Vagy mégis? Végül is imád hisztizni.
Zokni elnyúlik a kanapén. Lecsukódik a szeme, még számba veszi a holnapi teendőket: parkban infót gyűjteni, újabb botot találni Goldinak, üzenetet hagyni a tűzcsapon Borisznak. Örülni Millinek, Laklinak és mindenkinek, mert a legjobb dolog a világon, hogy van igaz barátom.
Így él Zokni, aki az orrán keresztül tapasztal, és a szívén keresztül lát. Emberek! Neki ehhez bizony nem kell szemüveg.
